Kijev szerint már 2013-ban megkezdte a Krím elfoglalását Oroszország
2017. február 10. írta: Barton86

Kijev szerint már 2013-ban megkezdte a Krím elfoglalását Oroszország

krim.jpg

A Krím bekebelezése előre eltervezett akció volt, melyen Oroszország már 2013-ban elkezdett dolgozni – mondta el egy kijevi sajtótájékoztatón Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter.

„Bizonyítékaink vannak arról, hogy az Orosz Föderáció már 2013-ban aktív műveletekbe kezdett a Krím területén.  Oroszország nagymértékben növelte kontingensét a félszigeten: illegálisan embereket és technikát jutatott a Krímre, s bomlasztó munkát végzett a helyi hatóságoknál.” – mondta el a miniszter.

Petrenko azt állítja, hogy az Igazságügyi Minisztérium tudja azoknak a hivatalnokoknak a nevét, akik koordinálták ezeket a műveleteket. A miniszter azt is hozzátette, hogy voltak olyan esetek, amikor orosz katonák civileket fogtak el, s kínoztak meg. Petrenko állítása szerint ezt vallomásokkal is tudják bizonyítani - írja a Korrespondent.net. Hiába vannak Kijevnek bizonyítéka, Oroszország azonban mindent tagad, s azt állítja, hogy a Krím-félszigeten tett intézkedései érzelmi reakciók voltak az ukrajnai eseményekre, de ez „megtévesztés és fikció” – tette hozzá Petrenko.

„A Krím bekebelezésének aktív fázisa még 2013-ban megkezdődődött. Abban az időben az ország vezetése – Viktor Janukovics és környezete – tisztában volt Oroszország intézkedéseivel.  Az akkori vezetés cinkosnak állt, s segédkezett a Krím elfoglalásának és bekebelezésének előkészítésében.” – foglalta össze a miniszter.

2014-ben az Ukrán Legfelsőbb Tanács – a korábbi kormányfő, Julija Timosenko által vezette Haza (Batykivcsina) frakciójához tartozó Vjacseszlav Kirilenko képviselő előterjesztésére – a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény eltörlését szavazta meg. Az Ukrajna elnöki posztját és a parlament házelnöki tisztjét akkor egy személyben ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov a feszült helyzetet mérlegelve 2014. február 27-én végül úgy döntött, nem írja alá a 2012-es nyelvtörvényt hatályon kívül helyező dokumentumot.

A 2012-es nyelvtörvény eltörlésének hírére Oroszország azonnal bejelentette: védelmébe veszi az ukrajnai orosz anyanyelvű közösséget. A Krím területén már aznap megjelentek az orosz hadsereg felségjelzés nélküli fegyveresei, a közbeszédben „zöld emberkék”-ként emlegetett katonák.

2014-ben a Krími Autonóm Köztársaság orosz vezetői kinyilvánították az ún. Krími Köztársaság függetlenségi szándékát Ukrajnától, amit egy vitatott legitimitású népszavazás március 16-án nagy többséggel megerősített. Orosz közlések szerint a népszavazáson részt vevők 95,7 százaléka tette le voksát az Ukrajnától való elszakadás mellett, míg a maradásra csupán 3,2 százalék szavazott. Valamivel több mint egyszázaléknyi szavazat érvénytelen volt. Március 16-án, a népszavazási eredmények közzététele után, Vlagyimir Putyin elnöki rendelet értelmében "figyelembe véve Krím népeinek akaratnyilvánítását a 2014. március 16-án tartott referendumon" Oroszország szuverén és független államként ismerte el a Krími Köztársaságot, amelyen belül Szevasztopol város különleges jogállással rendelkezik. Március 17-én az elnök a moszkvai Kreml György-termében soron kívüli beszédet intéz a parlament mindkét házához a félszigetnek és Szevasztopol városának az Oroszországi Föderációhoz csatlakozása iránti kérelmével kapcsolatban.

Március 18-án az orosz elnök jóváhagyta Krím csatlakozását célzó szerződéstervezetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://ukrajnai-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr412244222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogli dzsí 2017.02.10. 13:21:25

ukrajna újra támadni akar, megelőző csapásként földdel kell egyenlővé tenni

Pánikrohamosztagos 2017.02.10. 14:13:51

Se múltja se jövője, és most elveszítette a felbújtókat is. Be fog dőlni Ukrajna, a kutya se vakkant érte
süti beállítások módosítása