Az ukránok többsége fenyegetésként tekint a NATO-ra
2017. február 13. írta: Barton86

Az ukránok többsége fenyegetésként tekint a NATO-ra

1955473.jpg


A közvélemény-kutatásokkal foglalkozó amerikai Gallup Intézet felmérést végzett több országban, melyben azt szerették volna megtudni, hogyan viszonyulnak az emberek a NATO-hoz.

A felmérésből kiderült, 2016-ban nőtt Ukrajnában azoknak az aránya, akik inkább fenyegetésként tekintenek a NATO-ra (35%), mint védelemként (29%).  A megkérdezett ukránok 26 százaléka bizonytalan az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével kapcsolatban – írja a Korrespondent.net.

1abra.jpg

A Gallup-nál úgy vélik, a közvéleményt befolyásolja a kelet-ukrajnai háború, mivel korábban az ukránok többsége a NATO mellett állt ki. Miután 2014-ben Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krímet, s a katonai szervezet emiatt ragaszkodott a Moszkva elleni szankciók bevezetéséhez, a polgárok többsége a NATO-ban a védelmet látta (36%). Az intézet emlékeztetett arra, hogy 2008-tól 2014-ig a NATO-val szemben bizalmatlan ukránok aránya 43 százalékról 20 százalékra esett vissza.

A korábbi Szovjetunió 15 volt tagországának többségét tömörítő Független Államok Közösségében (FÁK) a NATO-val szemben Fehéroroszországban a legnagyobb a bizalmatlanság (54%), a legalacsonyabb pedig Grúziában (8%) – derül ki a Gallup által elvégzett közvélemény-kutatásából.

2abra.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ukrajnai-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr1712253698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása