Klimkin: Magyarországnak többet kell tennie a területén élő ukrán közösségért
2018. október 25. írta: Barton86

Klimkin: Magyarországnak többet kell tennie a területén élő ukrán közösségért

pavlo_klimkin.jpg

A Magyarországon élő ukránok érdekeinek védelmét hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva szerdán Varsóban azután, hogy megbeszélést folytatott magyar partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

A két tárcavezető a varsói nemzetközi biztonságpolitikai fórum keretében tárgyalt egymással.

Az ukrán tárcavezető az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint közölte, hogy a magyar kormány a jövő héten a hivatalos közlönyben közzéteszi a Kárpátalja fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztség új, megváltoztatott elnevezését. Kijev azért kifogásolta a poszt megnevezését, mert szerinte ezzel a magyar kormány beavatkozik Ukrajna belügyeibe.

Klimkin bejelentette, hogy az ukrán külügyminisztériumban is létrehoznak egy - mint fogalmazott - a magyar biztoséhoz hasonló, de azzal nem teljesen megegyező posztot a határokon átnyúló együttműködésre.

Hangsúlyozta: szükség van a külföldön élő ukránok érdekeinek védelmére, és hozzátette, hogy az erről megkezdett párbeszéd folytatódni fog.

Kárpátaljáról szólva ismételten leszögezte, hogy a régióban közös magyar-ukrán kezdeményezéseknek kell megvalósulniuk, nem pedig csak magyaroknak, az ott élők közül is különösen a magyar kisebbséghez tartozók számára - írja az MTI.

"Részletesen beszéltünk továbbá arról, hogy Magyarországnak is többet kell tennie a területén élő ukrán közösségért" - tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője.

A bejegyzés trackback címe:

https://ukrajnai-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr8314320813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása