Bejelentette lemondási szándékát az ukrán főügyész
2018. november 06. írta: Barton86

Bejelentette lemondási szándékát az ukrán főügyész

jurij_lucenko_3.jpg

Jurij Lucenko ukrán főügyész bejelentette kedden a parlament plenáris ülésén, hogy lemond posztjáról a Katerina Handzjuk herszoni civil aktivista nő halála kapcsán a bűnüldözési rendszert ért bírálatok miatt - tudatja az MTI.

A helyi oroszbarát szervezetek ellen fellépő, Majdan-párti, az utóbbi időben viszont főleg állami, rendőrségi korrupciós ügyek feltárásával foglalkozó 33 éves aktivistát - aki a herszoni polgármester tanácsadója is volt - július végén kénsavval öntötte le egy férfi a lakása előtt. A támadás következtében testének több mint 30 százalékán szenvedett égési sérüléseket. Vasárnap, az előzetes vizsgálatok szerint trombózis következtében meghalt abban a kijevi kórházban, ahol a támadás óta ápolták.

Az aktivista halála komoly visszhangot váltott ki Ukrajnában és nemzetközi szinten is. Az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia, a nemzetközi jogvédő szervezetek közül pedig az Amnesty International is felszólította Kijevet, hogy gyorsítsa fel a bűnügy felderítését, továbbá tegyen lépéseket a civil aktivistákkal szembeni erőszakos cselekmények megfékezésére.

Lucenko közölte: még aznap benyújtja lemondását Petro Porosenko államfőnek, és kérte a parlamentet, hogy még a héten szavazzon róla. Irina Herascsenko, a parlament Porosenko-párti alelnöke viszont kijelentette, hogy a kormánykoalíció nem fogja megszavazni a főügyész távozását posztjáról.

A főügyész döntését indokolva kijelentette: ne legyen kétség afelől, hogy mindenáron ragaszkodna a hivatalához. Egyúttal viszont kifejezte felháborodását amiatt, hogy a parlament beavatkozik a rendvédelmi szervek munkájába vizsgálóbizottság felállításával a Handzjuk-ügy kivizsgálására, amit olyan pr-fogásnak nevezett, amelyben szerinte "nem az eredmény, hanem a politikai hatalomért való harc a fontos". Lucenko szerint ugyanis a nyomozás eddig eredményesen folyt, egy parlamenti vizsgálóbizottság pedig semmi pluszt nem tehet hozzá egy folyamatban lévő nyomozáshoz. Közölte, hogy a vizsgálat során eddig 12 személy került képbe, akik a Handzjuk elleni merénylet megrendelői lehetnek.

A parlament a főügyész felszólalása után mégis megszavazta a vizsgálóbizottság felállítását. Az előterjesztést a 450 fős törvényhozás 259 tagja támogatta.

Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy a nyomozóhatóságok nagy mennyiségű információt nem tárhatnak még a nyilvánosság elé a Handzjuk-üggyel kapcsolatban, mert a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyek visszaélhetnek azokkal.

A sajtóhírek alapján a hatósások eddig öt személyt vettek őrizetbe az aktivista ellen elkövetett támadás végrehajtásában való részvétel gyanújával, köztük a támadót és azt a férfit, aki a nyomozóhatóságok szerint a kénsavat megvásárolta. Utóbbi kettő előzetes letartóztatásban van, három másik személy szabadlábon védekezhet. A támadás megrendelőjének személyére azonban még derült fény.

A bejegyzés trackback címe:

https://ukrajnai-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr4314356599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása