Fidesz: Gyurcsányék gyűlölik a határon túli magyarokat
2018. október 25. írta: Barton86

Fidesz: Gyurcsányék gyűlölik a határon túli magyarokat

556268.jpg

 

A Fidesz-frakció szerint a Demokratikus Koalíció (DK) eddig nem kifogásolta azt az uniós irányelvet, ami lehetővé teszi a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát az Európai Parlamenti (EP) választáson, így ebből is látszik, hogy valójában csak a határon túli magyarokat gyűlölik.

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében a DK-s Vadai Ágnes szerdai nyilatkozatára reagált, amely szerint a DK határozottan ellenzi, hogy az Európai Unión kívül élő magyar állampolgárok szavazhassanak a jövő évi EP választáson - számol be az MTI.

A nagyobbik kormánypárt frakciója jelezte: Magyarország uniós irányelvnek tesz eleget, amikor lehetővé teszi a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát. "Érdekes, hogy a Gyurcsány-párt ezt az irányelvet nem kifogásolta, ebből is látszik, hogy valójában csak a határon túli magyarokat gyűlölik. Saját állampolgárainktól elvennék a szavazati jogot, miközben az európai baloldal a migránsoknak szavazati jogot akar adni" - írták.

A kormány múlt héten pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló javaslatát, amely megteremtené az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára az aktív választójog gyakorlásának lehetőségét az Európai Parlament tagjainak választásán. A javaslat indoklásában az Európai Unió Tanácsának egy 2018-as határozatára hivatkozik, amely arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az uniós lakóhellyel nem rendelkező állampolgáraik számára is teremtsék meg az EP-választáson való részvételt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ukrajnai-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr7614320825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása